Márki-Zay megkereste Magyar Pétert, de választ nem kapott
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint önmagában senki nem képes leváltani Orbán Viktort és a NER-t.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint önmagában senki nem képes leváltani Orbán Viktort és a NER-t.
Nagyjából egy hónapja van a politikai színtérre belépő Magyarnak, hogy biztosítsa startpozícióját, ha el akar indulni az EP és/vagy az önkormányzati választásokon. A HVG politikai szereplőket is megkérdezett, felvették-e a kapcsolatot Magyar Péterrel, vagy ő kereste-e a kapcsolatot velük.
A júniusi EP-választások után az olasz miniszterelnök Európa szellemi vezére lehet – jósolja a brüsszeli Politico, amely szerint ez az Európai Unió jobbratolódását jelentheti olyan fontos kérdésekben, mint a zöld átmenet vagy a menekültek kérdése.
A március 15-i nagygyűlését néhány saját millióból, illetve felajánlásokból finanszírozta Magyar Péter. A pártot ígérő friss politikus azt mondja, azon vannak, hogy elinduljanak az EP-választáson. Szerinte ezzel nem az ellenzéktől vennének el szavazatokat, hanem a Fidesz minden eddiginél nagyobb győzelmét akadályoznák meg. Csányi Nikolett és Kacskovics Mihály Béla videóinterjúja.
Nem biztos, hogy koalícióra lépne a Fidesz-szel, de Gyurcsánnyal semmiképpen. Karácsonyt nem támogatja, de Szentkirályi Alexandrát sem. Mindez Magyar Péternek a Partizánban Gulyás Mártonnak adott interjújából derült ki. Az öccsét, a barátnőjét és az édesanyját nevezte olyanokként, akik néhány vállalkozón kívül a legtöbbet segítették a március 15-i politikai rendezvénye megszervezésében. Magyar Péter édesanyja az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, Erőss Mónika, akit 2020 tavaszán az akkori köztársasági elnök, Áder János nevezett ki a pozíciójába.
Varga Judit exférje azt ígéri, hogy március 15-e után megszervezi a NER lebontásához szükséges „harmadik erőt”.
Idén júniusra készülve visszatér választási műsorunk, amelyben minden pénteken elemezzük az önkormányzati és EP-kampány eseményeit, és megvizsgáljuk a legégetőbb politikai kérdéseket. Hallgatóinkra is számítunk: küldje be a kampánnyal vagy általában a közélettel kapcsolatos kérdéseit, hogy a műsorban válaszoljunk rájuk!
Fej-fej mellett voltak az igenek és a nemek, amikor a Kétfarkú Kutya párt tagsága a XII. kerületi előválasztásról döntött. A tagság nagy része azt akarta, hogy Kovács Gergely társelnök mindenképp induljon el, ez azonban végül mindkét társelnök lemondásához vezetett. A hétfő estére összehívott rendkívüli taggyűlés viszont visszacsinálhatja az egészet. Nagy Dávid pártigazgató a hvg360-nak azt mondta, a helyzet menthető. Ha nem így lesz, az felérne a párt politikai öngyilkosságával.
Deutsch Tamás levelét megírta. A Momentum borította ki annyira a Fidesz EP-listavezetőjét, hogy visszarepült az időben 70 évet.
Három hónappal az EP-választások előtt továbbra is abszolút többségre van esélye a jelenlegi kereszténydemokrata-szociáldemokrata-liberális koalíciónak az uniós törvényhozásban a legfrissebb mandátumbecslés szerint. A jobboldali, populista pártoknak továbbra sincs akkora támogatottságuk, hogy érdemben befolyásolhassák a folyamatokat.
„Az Európai Néppárt (EPP) és az európai parlamenti konzervatív erők együttműködését” sürgeti Antonio Tajani olasz külügyminiszter, aki a római kormánypártok tervezett fúziójáról is beszélt vasárnap a SkyTG24 hírtelevíziónak adott interjújában.
Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az MSZP-ből kilépett Ujhelyi István sorsa.
Pontosan egy év múlva esedékesek a következő európai parlamenti választások. Vajon megáll a részvétel csökkenése? Mennyire befolyásolja az EU polgárait az ukrán háború? Összeszedtük, amit a jövő júniusi voksolásról tudni érdemes.
A Fidesz hazai jogállami dúlásában és az Orbán-kormány Brüsszel elleni szabadságharcában szerzett elévülhetetlen „érdemei” után az Európai Parlamentbe küldi – leginkább „száműzi” – a kormányfő Varga Juditot. Már most, az indokoltnál szűk egy évvel korábban távozik is a kormányból. Az Orbánhoz végletekig lojális Varga jövője kérdéses, múltja mozgalmas – búcsúzóul nosztalgiázunk.
Nem a spórolás, hanem a politikai haszonszerzés vezette a Fideszt odáig, hogy második nekifutásra tényleg összevonja az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat. A kormánypártok egy szólóban tartott EP-voksoláshoz képest a borítékolhatóan magasabb részvételt szavazatokra válthatják, de nem mindenhol az országban. Ha az ellenzék ügyes, akkor a nehézségek ellenére ő is profitálhat a helyzetből.
Az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) legfrissebb jelentése szerint a mesterséges intelligenciára támaszkodó eszközökkel az eddiginél kifinomultabb és gyorsabb támadásokat lehet végrehajtani. A szakértők úgy látják, elsősorban az uniós polgárokat célozhatják meg a támadók. A cél, hogy aláássák az információba vetett bizalmat.
A jövő évi európai parlamenti választások lehetséges kimeneteleit, a pártcsaládok várható mozgásait elemzi cikkében a brit lap szerzője.
A szivárogtatástól azért is tart az elnök, mert van olyan jelölt, aki listavezető helyen indulna, és jelezte, hogy gondot jelentene a munkahelyén, ha ez decembernél hamarabb kiderülne.
A két választást 2024. június 09-én, vasárnap tartják.
A magyarok véleménye az EU-ról és a közelgő európai parlamenti választásokról szeptemberben és októberben rendkívül hasonló volt a többi európaiéhoz, sőt a 2024-es választással kapcsolatban kimondottan jól informáltnak és lelkesnek tűntek a magyarok. Legalábbis ez olvasható ki az Eurobarométer felméréséből, amely éppen az Európai Parlament megrendelésére készült.